Ma: 2010.09.04, szombat van

A világ nem úgy működik, ahogy eddig tanították!

Ezzel a gondolattal köszöntelek a Demokraták Hálózata honlapján.

A Világ változás előtt áll, az emberiség fejlődése küszöbhöz érkezett. Rajtunk, a változás szükségességét felismerő, és azt tudatosan elősegítő embereken múlik, hogy ez egy pozitív irányú minőségi változás legyen, és ne a bukásunk, a Föld és az emberiség pusztulása.

Nekünk az átmenetet kell elősegíteni és biztosítani. Azt az átmenetet, amivel az emberiség átlépi ezt a küszöböt és a fejlődés minőségileg magasabb színterére lép. A világon hasonlóan gondolkodóknak ezt mindenütt meg kell tenni, nekünk itt, Magyarországon, ahol élünk, ahol a jövőnket képzeljük el.

Ahhoz, hogy Magyarország ne a múlt, az elmúlás, a pusztulás, hanem a jövő, egy további fejlődés irányába változzon, nekünk, a jövőt választóknak nem többségbe kell kerülnünk, hogy a többség jogán dönthessünk a jövőről. Nekünk elég, ha megmutatjuk, hogy sokan vagyunk, megmondjuk, hogy mit akarunk, és elindítjuk a változást az általunk kijelölt úton. Magyarországon most minden feltétel együtt áll mindkét lehetőséghez. Ahhoz is, hogy bemutassuk, mi lehet egy országból, a világból, ha nem teszünk semmit a  változás elősegítése érdekében. És azt is megtehetjük, hogy jó példát és reményt adunk az emberiségnek, hogy lássák, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövőben egy jobb országban, világban élhessünk. Tőlünk, a mi döntésünktől függ, hogy melyik lehetőség válik valósággá.

Van egy jó hírem!

A Demokraták Hálózata ennek az átmenetnek a magyarországi elősegítésére jött létre, hogy szervezetként kialakítója, katalizátora legyen egy új gondolkodásnak, és a jó irányú változásnak. Feladatunknak tekintjük, hogy szervezeti hátteret is biztosítsunk az átmenetet, a változást elősegítő embereknek Magyarországon. Ez a szervezeti háttér a Demokraták (Országos) Hálózata lesz.

Mi, akik tagjai leszünk ennek a hálózatnak, nem a társadalmat és magukat Jókra és Rosszakra  osztók harcába kívánunk bekapcsolódni, hogy valamely oldalra elbillentsük az igazságot. Mi úgy fogunk beavatkozni ebbe a harcba, hogy KÖZÉPEN stabilitást teremtve, megszüntetjük ezt a harcot, magunkon keresztül egyensúlyt, összhangot teremtünk, és létrehozzuk az előrelépéshez szükséges új típusú együttműködést.

Egy társadalom a mai viszonyok között úgy biztosíthat jobb keretet az egyén fejlődéséhez, ha jobbá, igazságosabbá, élhetőbbé tesszük. Ezt úgy tudjuk elérni, ha a kultúra szabad, a gazdaság fejlődik és a megtermelt javakat igazságosan osztják meg az emberek között, az állam pedig irányít, szabályoz, kiegyenlít. Mindezen változásokat a jog változásán keresztül érhetjük el. A jogot viszont ma a politika alkotja. Tehát a változás elindításához a politikai gondolkodást, a politikai rendszert kell megváltoztatnunk! Ezért a változás kikényszerítése, egy jobb világ megteremtése érdekében - ha tetszik, ha nem, de legalább az átmenet levezénylésére – be kell kapcsolódnunk a politikába. Ki kell venni a politika irányítási jogát a politikusok kezéből, és át kell alakítani a politikai döntéshozatalt, vagyis magát a politikai rendszert.

Ez az első lépés a szűkebb és tágabb közösség és környezet megváltoztatásának útján.

Ez nem azt jelenti, hogy a mai, kíméletlen pártharcokba kell bekapcsolódni. Nem, nem azt jelenti! Az igazi változás útja nem ez! Hanem fel kell építeni egy olyan politikai szervezetet, amelyik a hatalom megszerzése nélkül is képes megváltoztatni, átalakítani a politikai rendszert. Az alaptól, a helyi politikai színtértől az ország legfelső politikai döntéshozó szintjéig, a törvényhozó országgyűlésig. (Sőt idővel még azon túl is!)

Ez a szervezet a Demokraták (Országos) Hálózata.

Mint nevünk is mutatja, MI NEM PÁRT vagyunk! Nem valamelyik – sokadik – politikai oldal Új Politikai Erő-je (szereplője) vagyunk! A pártharcokra épített, a győztes demokráciájának nevezett, a győztes érdekében működő  diktatórikus rendszerek a múlt. Mi a Jövő vagyunk, és a jövő felépítése, a békés átmenet biztosítása a dolgunk. Nem  harcolni akarunk, nem legyőzni akarjuk a többi politikai szervezetet, hanem mindig a politikai mező középpontjában levő szervezetként, az együttműködés katalizátorai, megteremtői kívánunk lenni. Ezért szükségünk van minden pártra, társadalmi és civil szervezetre, mint a társadalom egy-egy részének érdekképviselőjére, mint az együttműködés egyik alanyára, a majdani megosztott hatalom egy-egy résztvevőjére.

Elsődleges célunk: a politikai harc megszüntetése! Helyette a részérdekek tárgyalásokon alapuló egyensúlyát szeretnénk megteremteni, mert ez vezethet el egy új gondolkodáshoz. Az emberek tudatában, lelkében, szellemében végbemenő, mostanában egyre inkább tapasztalható felismerés, átalakulás vezethet el egy olyan egyensúly megteremtéséhez, melynek eredményeként létrejöhet egy jobban működő állam, ami valóban a polgáraiért, azok segítéséért, kiszolgálásáért működik.

Úgy gondoljuk, hogy a korrupt, igazságtalan és rosszul működő állam átalakítását a politikai gondolkodás és a politikai rendszer átalakításával kell és lehet elkezdeni.

Alkotmányos keretek között, a társadalom, az állam működésének minőségi változását kívánjuk elérni. Olyan – a szó igazi értelmében – „egész-séges” demokráciát szeretnénk, melyben a különböző rész-érdekek összehangolása, kiegyezése révén teljes összhang, harmónia, egyensúly jön létre, hosszútávon fenntartható társadalmi béke és társadalmi jólét van, mely harmonikus kapcsolatban van a természettel is. Ahol a közjó valóban az egész társadalmat szolgálja, és nem csak a politikai harcban győztes többség érdekeit.

Ha ezzel a bevezetővel felkeltettem az érdeklődésed, szívesen látunk honlapunk többi oldalán is, nézz szét nálunk!

Ha megtetszik amit szeretnénk, örömmel vesszük véleményedet, segítségedet, csatlakozásodat, akár most, vagy a jövőben bármikor, ha a változások alapján úgy látod, számodra is elérkezett az idő, akár a támogatásra, akár a cselekvésre.

A honlapot folyamatosan bővítjük, a bekövetkezett történéseknek, változásoknak megfelelően. Ha ma még nem találtad meg, amit keresel, lehet pár napon, egy-két héten belül, már találkozol vele.

Éppen ezért, látogass el újra!

A szeretet ereje kísérje utadat!

                                                             Geri Tibor

                                         a Demokraták Hálózata egyesület elnöke