Kik vagyunk és mi a célunk?
Kik vagyunk?
Demokraták. Így, egyszerűen, minden jelző nélkül. Persze ez túl egyszerű volna, éppen ezért a félreértések elkerülése végett némi magyarázatra is szorul.
A magyarázat megértését szolgálja emblémánk, ami a társadalmi és a politikai rendszert együtt képes bemutatni, mely a jelenleg használt 1 és 2 dimenziós modellekkel szemben egy 3 dimenziós társadalmi és politikai modell.
Demokrata az, aki a nép többségének hatalmát békés eszközökkel, választás útján akarja elérni. Hogy ezt milyen ideológia mentén, azt jelzőjében hordozza. Így van konzervatív-, liberális-, keresztény- és szociáldemokrata (a modellben különböző színű gömbbel jelölve), akik többségi győzelmükkel a jelzőjüknek megfelelő demokráciát, koalícióban meg a koalíciójuknak megfelelő demokráciát hozzák létre. Így most szocialista-liberális demokrácia van, és a jelenlegi állapot szerint konzervatív-keresztény demokrácia várható a választás után.
Ezzel szemben mi olyan demokraták vagyunk, akiknek nincs saját ideológiájuk. Ha csak nem sajátnak hívjuk azokat a KÖZÖS értékeket, amit mások ideológiájából minden más ideológia értéknek fogad el, így mi is. Így mondhatjuk, hogy a mi ideológiánk az, ami az EGÉSZ társadalomnak, annak minden tagjának érték. Tehát pont az a megkülönböztető ismérv hiányzik az értékrendünkből, ami minden más pártot arra ösztönöz, hogy saját nézetrendszerét akarja ráerőltetni a társadalomra. Mi nem a saját ideológiánk másra erőltetésével akarjuk megváltoztani a társadalmat. Hanem az ideológiák összhangjának megteremtésével. És mi a hatalmat is másképp képzeljük el, mint a jelzős demokráciák - akik a többség érdekében kormányoznak – mi az EGÉSZ társadalom érdekében kívánunk tenni, nem csak a többség érdekében, hanem a kisebbség érdekeit is figyelembe véve. Ezért az általunk elérni kívánt demokráciát hívhatjuk „EGÉSZ-séges” demokráciának. Ha ebből vezetnénk vissza, akkor lehetnénk „egész-séges” demokraták, de mivel ezt egy természetes alap állapotnak tekintjük, ezért vagyunk csak egyszerűen demokraták, minden jelző nélkül.
Ezzel azt is jelezzük, hogy tagjaink nem egy nézet vagy eszmerendszer irányában kötelezik el magukat, hanem nyitottak minden olyan értékre, ami mindenki számára elfogadható érték. Vagyis nem egyetlen ideológia dominanciájára törekszünk, hanem a nézetrendszerek és az azt képviselő emberek békés egymás mellett élésére és együttműködésére.
Ehhez egy felismerésre van szükség. Arra, hogy a politikai HARC nem visz előre, a társadalom fejlődésének irányát a politikai harcban győztes egyedül (de koalícióban se) többé nem képes jól meghatározni, ehhez tárgyalás, együttműködés és az EGÉSZ társadalom kollektív bölcsessége szükséges.
Fel kell ismerni, hogy a mindenkori legyőzött is a demokratikus rendszer része, és nem lehet mindig a legyőzött hátrányára a többieket, a győzteseket előnyben részesíteni. Ezért véleményünk szerint egy olyan új politikai rendszerre van szükség, ahol a választáson győztes politikai szervezet(ek) nem a többség, hanem az EGÉSZ társadalom érdekében politizál(nak)! Ezért az új rendszer formája demokrácia marad, hiszen a többség hozza a döntéseket, de a döntésébe bevonja a kisebbségeket, és így a döntés már nem többségi, hanem konszenzusos. Azaz nem a többség, hanem az EGÉSZ társadalom érdekében, annak minden demokratikus tagját bevonva születik meg a döntés. És ez minőségi különbséget hoz létre. Értelmetlenné válik a politikai harc, politikai vetélkedéssé szelídül, ha végeredményeként nem lesz számottevő különbség a győztesek és vesztesek között.
Ez a felismerés jöhetne a pártoknak belülről is, de nem jön. Ezért ennek a felismerésnek az elősegítése érdekében, az együttműködés katalizátorként való elősegítése és a végcél elérése érdekében szükség van egy új típusú politikai szervezetre, mely a politikai rendszerbe bekerülve átalakítja annak működését.
Ez a szervezet reményeink szerint az általunk létrehozandó Demokraták (Országos) Hálózata, ami a tetraéder modellben - annak mindig a súlypontjában - fehér gömbként szerepel.
A Demokraták Hálózata, mint egyesület
Maga a közösség ezen a néven már több éve működik, a hozzá vezető út közel 20 éves kutatómunka eredménye, de egyesületként csak 2009-ben került bejegyzésre.
Az egyesület egyetlen céllal jött létre, mégpedig azért, hogy létrehozza azt az új, országos politikai szervezetet, mely elősegíti a politikai rendszer megváltozását. Az egyesületből maga a név a lényeges, mert ez az alapja egy új, franchise típusú, nem hagyományos pártformában, hanem hálózat formában működő, országos politikai szervezet felépítésének és működésének.
A Demokraták Hálózata, mint országos szervezet
Ez abban különbözik minden eddigi politikai szervezettől (párttól) hogy a pártok megalakulnak 10 fővel, elnöküket rögtön „országos” elnöknek hívják, és megkezdik a párt szervezését a meglevő vezetőség, azaz „maguk alá”.
Ezzel szemben a mi szervezetünk alulról építkezik, „maga fölé”. Először a helyi szervezetek jönnek létre, ezt követik a kistérségi szervezetek, majd a régiók szervezetei. Országos elnöke akkor lesz, amikor a helyi, kistérségi és régiós szervezetek lesznek annyian, hogy azt mondhassák: a szervezet országos lefedettségű. Akkor – és csak akkor – egy kongresszus megválaszthatja a 3 sikeres választáson már túljutott jelöltek közül az országos elnököt.
Maga a politikai szervezet felépítése - és ez által a működése is - teljesen eltér minden mai párttól. Míg a mai pártok hierarchikusak, alá-fölé rendeltségben, központi irányítással működnek, addig a mi politikai szervezetünk mellérendelt viszonyban levő szervezetek közösségei, hálózat alapú működéssel, amit a közös alapelvek, valamint egy franchise rendszerű megállapodás tart egységben.
Mi a célunk?
Ezt legtömörebben az egyesületünk bejegyzési kérelme tartalmazza:
Új politikai kultúrát meghonosítva olyan (országos) politikai szervezetet létrehozni, amely tevékenyen részt vesz egy „egész-séges demokrácia” megteremtésében Magyarországon.
Tehát a végcél egy, a maitól alapfelfogásában különböző demokrácia, munkanevén „egész-séges demokrácia” létrehozása.
Ez gyakorlatilag Arisztotelész egy jó (politeia) és egy rossz (demokrácia) kormányzási formájából összegyúrt, mai modern tartalommal megtöltött kormányzási forma, ami biztosíthatja, hogy a többség az EGÉSZ, a valódi KÖZJÓ érdekében gyakorolja a hatalmat.
Ennek elősegítője egy olyan új típusú, országos politikai szervezet, mely alapelveivel, felépítésével és működésével, tagjainak személyes példamutatásával új politikai kultúrát honosít meg, ami változásra kényszeríti a többi pártot. Ez a politikai gondolkodásban bekövetkező változás indítja be a többi, a társadalom, az állam, a gazdaság és a kultúra területén szükséges változásokat.
Tehát elsődleges célunk a saját politikai szervezet felépítése, majd közben és utána a politikai gondolkodás megváltozásának kikényszerítése, a politikai HARC megszüntetése.
Mert békés vetélkedésre, a részérdekek (politikai, civil vagy érdekvédelmi) szervezetek általi képviseletére szükség van. És a harc révén létrejövő egyensúlytalanság helyett megegyezésen alapuló egyensúlyra van szükség, ami fenntartható fejlődést eredményez. És nem mindent romba döntő politikai harcra van szükség, mely korrupt, hazug, csak a saját érdekkörük meggazdagodásával foglalkozó ideiglenes hatalomgyakorlókat eredményez, hanem olyan vezetőkre van szükség, akik tisztességesek, becsületesek, és képesek a különböző részérdekeket összehangolva hatékonyan vezetni minden vezetési szinten.
Tehát célunk - a többi politikai párttal ellentétben elsősorban - nem a helyi, kistérségi, regionális és országos politikai hatalom megszerzése, hanem a jelenlétünk biztosítása és elveink megismertetése a politikai életben, a lakosság körében, ezáltal a politikai rendszer gondolkodásának, logikájának, vagyis felépítésének a megváltoztatása. Ha ehhez a hatalomban való részvétel is szükségessé vagy lehetségessé válik, az nem változtatja meg, csak megkönnyíti a közelebbi cél - a politikai rendszer megváltoztatásának - elérését.
Távolabbi célunk, hogy az új politikai rendszerrel olyan törvénykezési folyamatot indítsunk el, ami átalakítja, jobbá teszi a társadalom életét szervező állam működését, a gazdaság, a kultúra működését, ezáltal valamennyi ember, az egész társadalom életét.
Tehát amikor első levelünkben azt írtuk, hogy lehetőséget kínálunk a jövő megváltoztatásához, hogy mindenki a saját sorsának lehet alakítója helyi és felsőbb szinteken, akkor erre a szervezetre, a Demokraták Hálózatára gondoltunk.
Hisszük, hogy a világot meg lehet változtatni, jobbá lehet tenni, de erre csak a békét akaró, közösségekbe szerveződő, majd egymással hálózat formában együttműködő, új módon gondolkodó emberek lesznek képesek.
Ezt kínáljuk, ehhez kérjük a támogatást, a segítséget, és ha úgy gondolod, a csatlakozást.
Ha már egy irányban vagy egy másik politikai szervezet mellett elkötelezett vagy, az nem zárja ki a további együttműködést, együtt gondolkozást velünk a jövőről. Hiszen mint mondtuk, nekünk minden politikai szervezetre szükségünk van, mi minden más jelzős demokratával is együtt akarunk és tudunk is működni. És ha jobban megismersz bennünket, a saját véleményed, értékválasztásod is megváltozhat, főleg ha személyesen látod, hogy van más, ami lehet, hogy jobb, ami egy jobb jövőt eredményez. Változni, fejlődni sohasem késő, bármikor megteheted!
Nem csak itt találkozhatsz velünk, hanem a lakóhelyeden is társainkra találhatsz. Ismerd meg helyi tagjainkat, dolgozzunk együtt helyi szinten is egy jobb közösségért, egy jobb társadalomért.
És ne feledd! Hozzánk bármikor csatlakozhatsz…….!!!